Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is részt vesz az idei Szegedi Ifjúsági Napokon. A SZIN augusztus 26-diki programnapján, a Kozmosz és Holdra szállás című analóg multimédia bemutatón teszi tiszteletét az űrhajós-legenda.

Szintén ezen a napon, a ’80-as évek második felének egyik legnagyobb európai tinédzser-őrületéért felelős zenekara, a Cure is fellép a SZIN-en

Tisztelegve az első magyar úrhajós, Farkas Bertalan űrrepülésének 25-ik, illetve az Apollo 11 Holdra szállásának 36-ik évfordulója előtt, multimédia bemutatót is láthat a Szegedi Ifjúsági Napok publikuma.

A Szegedi Super 8 mm Fesztivál megálmodói és egyben szervezői ma már nem csak a filmek gyűjtésével és bemutatásával foglalkoznak, hanem aktív, analóg multimédia demonstrációkat tartanak, ahol a főszerep a super 8 mm-es filmeké, a zenéé, az élő szövegé és a mindezt összefogó varázslaté. A Szegedi Ifjúsági Napok augusztus 26-i, péntek esti programja része annak a sorozatnak melyet a Szegedi Super 8 mm Akrobatacsoport még 2004 telén kezdett el Zentán, az Időutazás című projekttel. Ezen az estén a Kozmosz és Holdra szállás című analóg multimédia bemutatót láthatja a nagyérdemű.

A programot a POLIMER együttes koncertje zárja, akik szintén a super 8-as mozgalom zászlóvivői. Polimerizációs pop zenéjük az Újhullám gyökereiből táplálkozik.