Francia regényíró, 205 éve született
"Ha ... gyorsan meg akar gazdagodni, máris gazdagnak kell lennie, vagy annak kell látszania."
Balzac
Balzac (1799-1850). A kor legnagyobb realista elbeszélője. Hősei életét tekintette valóságnak, és álmodozók módjára járt a való életben. Műveiben a 30-as 40-es évek társadalmának reális képét adta, e ezt regényciklus formájában keretezte. Balzac szárazon, sőt nehézkesen írt. A társadalom valamennyi rétege helyet kap regényeiben.
Húszéves korától kezdve rendszeresen készül az irodalomra. S amibe belekezd, azt szinte emberfeletti erővel és kitartással csinálja. Eleinte romantikus kalandregényeket ír, ezeket nem is a saját nevén adatja ki. Első értékes műve a Pajzán históriák. Ebben a vérbő francia reneszánsz történeteket utánozza, nyelve is mulatságosan régies. Nem is hasonlít a későbbi Balzachoz, de már valódi irodalmi mű. Időközben üzleti vállalkozásokba is fog, mert szeretne gondtalanul élni, de tönkremegy, és bujkálnia kell a hitelezők elől. Most már adósságai is kényszerítik, hogy rendszeresen éljen az írásból. Harmincéves korában írja meg Huhogók című regényét, amely a forradalom napjaiban játszódik. Később kialakul benne egy összefüggő regényciklus gondolata amelyben a francia társadalom egészét akarja ábrázolni a forradalomtól a maga koráig. Balzacban megfogalmazódik az a gondolat, hogy habár mindegyik regénynek és elbeszélésnek zárt egésznek kell lennie, mégis valamennyi egyetlen nagy egységként függjön össze, s az alakok az egyik történetből lépjenek át a másikba. Aki itt esetleg csak mellékalak, az egy másik regényben főszemély lehet, vagy akit az olvasó két-három regényből már jól ismer az események előteréből, az egy következőben esetleg éppen csak megjelenik a cselekmény peremén. És ahogy az évek múlnak, a hősök idősödnek, az idősek meghalnak, új nemzedékek születnek. A nagy sorozatnak egyelőre nem adott közös címet, később Társadalmi tanulmányoknak akarta elkeresztelni, s csak 1842-ben, amikor az addigra elkészült regények először jelentek meg egységes kiadásban, találta ki az Emberi színjáték címet.
Harminchárom éves, még alig ismert író, amikor előbb levelezés útján, majd személyesen is megismerkedik Eveline Hanska grófnővel, egy lengyel arisztokrata feleségével. Ő lesz élete nagy szerelme.
Közben szakadatlanul dolgozik, egész éjszaka ír, délelőtt alszik, délután fordul meg társaságokban, ahonnan siet haza az íróasztalához. Munka közben töméntelen feketekávét fogyaszt, rengeteget dohányzik; ha kimozdul hazulról, mértéktelenül eszik, és embertelen mértékben él szeszes italokkal.
Ekkor írja a Szamárbőr című regényét, mely témája szerint mese, amely a polgári társadalomban játszódik. Egy tehetséges fiatalember szerez egy varázsos szamárbőrt, amely teljesíti gazdájának minden kívánságát, ámde minden beteljesült kívánságnál a szamárbőr egy kicsit összezsugorodik. Ha egészen eltűnik, akkor gazdája meghal. És Balzac erre a romantikus mesére építi fel a társadalmilag is, lélektanilag is tökéletes realista regényt.
Aki vállalja a nagy kirándulást, hogy végigolvassa az Emberi színjátékot - ami magyarul sem lehetetlenség, hiszen van teljes fordítása -, az személyesen éli át a francia polgárság útját a nagy forradalomtól a harmincas évekig. Nyilván tovább is mutatott volna ez az út, ha Balzacnak még néhány esztendő adatik. De egészsége nem bírta tovább. Még életben tartotta a vágy, hogy az övé legyen Eveline. Ez bekövetkezett. Hanska grófnő elözvegyült, Balzac világhíres lett, immár lakását is fényűzően tudta berendezni rég várt házasságához. Akkor elutazott az asszonyért, feleségül vette, és együtt érkeztek haza Párizsba. Idáig bírta. Néhány hét múlva meghalt. A nagy vágyakozás éltette, a beteljesülés megölte.
Hanem akkor már a francia irodalom is tudta, hogy kit vesztett benne. Temetésén ott volt az egész irodalmi élet, ott voltak a miniszterek. A gyászbeszédet Victor Hugo mondta. Ebben a beszédben olvashatjuk többek között ezt a jellemzést: "Roppant küzdelmet vívott a modern társadalommal. Ábrándokat tépett szét, reményeket oszlatott el, álarcokat szakított le."
Most már a kritika is letette a fegyvert. Halála óta szüntelenül jelen van az irodalomtörténetben is, az élő irodalomban is. Keze nyomát felismerhetjük az azóta egymás után következett regényíró-nemzedékek művein. Az egész világirodalom az adósa.
írta: Lulu