A romániai magyar irodalom középnemzedékének sajátos nyelvű és sok változáson, küzdelmen csiszolódott, érlelődött alakja Kányádi Sándor. Költő, esszéíró, műfordító. 1929. május 1o-én született Nagygalambfalván (Porumbenii Mari - Hargita megye, Románia), gazdálkodó családban. Édesanyját 11 éves korában elveszítette. 1941 és 1950 között Székelyudvarhelyen végezte középiskolai tanulmányait.
Első versei 1950-ben jelentek meg. Kolozsváron szerzett tanári diplomát, majd lapszerkesztőként dolgozott; 1955-től publikál versesköteteket, köztük számos gyermekverset. 1960-tól nyugdíjazásáig a Napsugár című gyermeklapnál dolgozott.
1970-ben Fától fáig című válogatott kötetére írószövetségi díjat kapott. 1971-ben mutatták be Ünnepek háza című drámai játékát. 1979-ben Fekete-piros versek címmel Budapesten jelent meg gyűjteményes kötete. 1993-ban Kossuth-díjat kapott. Legutóbbi kötetei: Valaki jár a fák hegyén (Magyar Könyvklub, 1997). Csipkebokor az alkonyatban (gyűjt. műfordítások) Magyar Könyvklub, 1999. Felemás őszi versek (versek) Jelenkor, 2002.
Költészetéről röviden:
Az 1950-es évek elején induló költő a nagy társadalmi átalakulások lelkes szószólója. Felhőtlen optimizmus, derűlátás, lendület jellemzi, valamint hittel teljes meggyőződés. Majd az 50-es évek derekától megkezdődik az eszmélkedés, a környező világ józan szemlélése. A 60-as évek közepétől igen sokrétűvé válik. Hangja rezignált. A személyesség egyre áradóbb. Világlátása egyre disszonánsabb, zaklatottabb. A 60-as évek végén egyszerűsödési folyamat figyelhető meg Kányádi költészetében. Nem a kezdeti rigmusokhoz tér vissza, hanem elveti a már fölöslegesnek érzett költői kellékeket.
Az Utunk szerkesztőségi díja a Függőleges lovak kötetre 1968. A Román Írószövetség Országos Költészeti Díja 1970. Kossuth-díj 1993.
Versek
Fától fáig
Fától fáig a sűrűsödő alkonyatban
fától fáig lopja magát a gyermek
Én istenem csak vissza ne
csak ne gyalog kellene
csak le ne menjen a nap a tisztásról
legalább a csengettyűt hallanám
Meg-megtorpan futásra készen
kis szíve mint a mókus szökne bújna
borzongó nyárfalevelek közé de
hol vannak már a nyárfák hűtlenül
ott maradtak a tenyérnyi tallérnyi
fillérnyi tisztáson
Visszafelé majd
sörényébe markolok Vágtába jövök
csak addig a vastag bükkig ha még
az innen számított ötödik fáig
Őznek rókának farkasnak lenni
bokornak ágnak avarnak lenni
madárfészeknek lenni
madártojásnak lenni
nyárfalevélnek lenni
kakukkhangnak lenni
csak lovait kereső kisfiúnak
ne lenni
Még két fáig három fáig
Hallom Nem hallom Hallom
Ha eljutok addig a gyertyánig
katona leszek hajóskapitány leszek
fölfedezem Amerikát Amerika is
elveszhet de én megtalálom
Sörényébe markolok
Még egy Még három
Próféta leszek betegeket gyógyítok
Jézus leszek
föltámasztom édesanyámat
Tovább tovább most már hallom
"Áprilisnak bolondja
fölmászott a toronyba
megkérdezte hány óra
Fél tizenkettő
Fölmászott a toronyba"
Most nem hallom biztos állnak
jóllaktak már bóbiskolnak
Hogy a kutyák ennék ki a bendőjüket
hogy a farkas
Sírni kéne énekelni
éjnek lenni
nem is lenni
csak ne kéne beljebb menni
Jól eljöttem Hol a tisztás
Még csak öt fát megyek s akkor
"Ördögborda ördögborda
mézes lett a mackó orra"
Szól a csengő most is hallom
Jól eljöttem Hol a tisztás
Innen még visszatalálok
Morzsát hintek
gallyat török
nevemet a fába vésem
Szól a csengő most is hallom
folyton hallom hallom régen
Hallottam az anyaméhben
Megvár a nap
meg a nyárfák
Róka-alkony farkas-éj
haladj tovább fától fáig
biztasd magad kislegény
Rég nem hallod mégis hallod
Hold világol a tisztáson
Már a hold is lemenőbe
Morzsáid felcsipegették
gallyaid a fák kinőtték
Neved heges hieroglif
Száraz ágon csüng a csengő
lovad farkas tépte széjjel
Dzsungel már az erdő
Anyatej
Hangyatej
Tovább tovább fától fáig
"Mézes lett a mackó orra
rá is szálltak a legyek"
Elszisszent az út alólad
Nyárfák félelme ülepült
homlokod pólusaira
De csak tovább fától fáig
Nincs az a film az a magnó
vissza ez már nem játszható
Kínálkozó ágak
hurkot himbáló filozófusok
"C'est la vérité monsieur"
"Die letzte Lösung mein Herr"
"Fél tizenkettő
bolond mind a kettő"
Tovább tovább fától fáig
magad lopva
botladozva
Anyatej
Hangyatej
Ecet
1968
Egyszer majd szép lesz minden
Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.
Úgy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,
büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.
Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja.
Fekete-piros
"leíró költemény, melyet szereztem a
kolozsvári Malomárok és Telefonpalota
közti járdaszigetről az ezerkilencszáz-
hatvanas-hetvenes esztendőkben csütörtök
és vasárnap délutánonként."
Fekete-piros csütörtök
és vasárnap délután
- amikor kimenős a lány -,
fekete-piros fekete
táncot jár
a járda szöglete.
Akár a kéz, ha ökölbe kékül.
Zeneszó, énekszó nélkül.
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár.
Kolozsvári telefonház,
száz az ablak, egyen sincs rács,
ki-bejár a világ rajta,
de azt senki sem láthatja.
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár.
A magnó surrog így,
amikor hangtalan másol.
Sír a csizma, sír
a szédítő tánctól:
tatár öröm, magyar bánat,
megszöktették a rózsámat.
Ha megnyerte, hadd vigye!
Fekete-piros, fekete
táncot jár
a járda szöglete.
Mintha tutajon, billegőn,
járnák süllyedő háztetőn,
alámerülő szigeten,
úszó koporsófödelen.
Fejük fölött neon-ág,
csupa világ a világ!
Ecet ég a lámpában,
ecet ég a lám-pá-ban.
Anyám, anyám, édesanyám,
gondot mért nem viselsz reám.
Föl-föllobban
egy-egy dallam,
- amit talán csak én
a botfülű hallhatok,
akiben kézzel-lábbal
mutogatnak a dallamok, -
föl-föllobban
egy-egy dallam,
s mint a gyertya a huzatban
kialszik.
Szamos partján mandulafa
virágzik;
fekete-piros, fekete
táncot jár
a járda szöglete.
Körbe-körbe
majd pörögve
majd verődve
le a földre
föl az égre
szembenézve
sose félre:
egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot kár.
Honnan járják, honnan hozták,
honnan e mozdulat-ország?
Szétlőtt várak piacáról,
csűrföldjéről, még a sátor
vagy a jurta
tüze mellől, röptette föl
a csípők, a csuklók, térdek
katapultja?
Vagy régebbről, húszezerből?
Még a nyelv előtti ködből
teremti újra - az ösztön?
Akár a szemek mandula-
metszését az anyaméh
szent laboratóriuma?
Honnan járják, honnan hozták?
Honnan e mozdulat-ország?
S milyen titkos adó-vevők
fogják, folyton sugározván,
az egyazon vér és velő
hullámhosszán?
Akár a kéz, ha ökölbe kékül.
Zeneszó, énekszó nélkül.
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros-fekete
táncot jár.
A magnó surrog így.
S amit ha visszajátszol?
Koporsó és Megváltó-jászol.
1972
Lulu