Határok, határbejárás, "határvillongások" a XVII-XVIII. sz-i Gyomán I. rész
A határ /be/ járás, illetve határkerülés a középkori gazdasági, közigazgatási és jogi hagyományokon alapuló eljárás, melynek során a birtoktestnek, a falu földterületének végpontjait kijelölték, azok védelméről gondoskodtak és rendszeresen megújították. A középkorban birtokadományozáskor és ? örökléskor - a szóban forgó birtokot a szomszédok és ?hites személyek? jelenlétében körüljárták, határpontjait megállapították.
A határkijelölésekről, beiktatásokról és pereskedésekről a határjáró oklevelek tanúskodnak. A falvak határának sérthetetlenségét a községi elöljárók biztosították, s a közösségben állandóan tudatosították a határjelek helyét. A természetes és mesterséges határjeleket, határkönyvekben is rögzítették néhol, de az általános eljárás az volt, hogy a ?compossessoratus? /közbirtokossági/ tanácsi emberek vagy ezen alkalomra választott tisztségviselők vezetésével a férfiak húsvét időszakában évente körüljárták a falu határát. A határjárás alkalmával a legényeket félig földbe ásták vagy képletesen /sok esetben valóságosan is/ megvesszőzték, megcsapták, hogy halálukig emlékezzenek a határ nevezetes pontjára. Természetes határjelek lehettek: folyó vagy állóvíz, /vidékünkön bőséggel volt ilyen, erek, fokok, tavakká szélesedett lefűzött holtágak/, erdőfoltok, facsoportok, nádas, ?hagyásfák?, jellegzetes növésű fák /pl. ?ikerfa?/. Mesterséges határjelek lehettek régi korok sáncai, árkok, ekével húzott barázdák, csóvák, /levert karóra kötözött széna, vagy szalmacsomó/, hancsikok /kisebb földhányások/, halmok. Vegyes jellegűnek vehető pl. élőfákba vésett jelek /kereszt, félhold/, bevert vasszeg, halom tetejibe rakott kőcsomó, vagy beleásott tégladarabok, fazik, nyílhegy, vagy felállított fatábla. Jászok, kunok határhalmokra derékig beásott ?hazai viseletű? fából készült szobrokat ? un. ?kunkép, jászkép,- állítottak. Számos helyen ültettek kökénybokor sávot is s bizony ebből még sok helyen látni maradványokat régi határok mentén. Határhalmokban rendszeresen előkerülnek régészeti leletek; kézi malom kövek, feliratos kőtöredékek, közeli elpusztult középkori templomok faragott kövei. Hogy mennyire fontos jogi aktus volt a határok kijelölése, határjelek karbantartása századokon keresztül, itt van rá egy gyomai példa 1814-ből; ?Bíróválasztás után, mihelyest az üdő engedi, a mult esztendő bírája számosabb lakosokkal a határ szélire kimegyen, és minden határdombokat azoknak megnevezésivel és a mappába lejendő kimutatásával az uj birónak és tanácsnak megmutatja és resignálja /ellenjegyzi/, mely határokat az ujbiró ilyeténképpen általvévén, azokat maga személyesen, vagy aztanácsból kiküldendő deputások által számosabb lakosok jelenlétekbe gyakran, legalább minden három holnapban egyszer eljárja és megvizsgálja, és az eléfordult változásokról s tapasztaltakrúl az illető uradalmi tisztnek jelentést tégyen.?
Mint már említettem sok esetben süvölvény fiúgyermekeknek az ?emlékezetet hátuljokra verték.?
1620-ban Békés és Doboz közötti határjárás alkalmával erről így vallott az akkor 54 esztendős Sáros Tamás dobozi tanú; ?Annak utána mind a két helybűl ugyan sokan voltanak az öregrendü Emberek, iffjú Emberek is, én is köztük vóltam? Kosdér Szigettyénél engemet megragadának, s egy Rekettye vesszővel egy Márkus Pál nevü Ember éngemet erőssen megvere, és meghagyák az Öreg Emberek, hogy megemlékezzem rólla,?/ ti. a határról/.?
?Szeghalmi és Csökmői határjárásnál? meg 1797-ben történt; ?Vida András és Tanút pofon ütötte mondván, ne ecsém, ezt azért cselekedtem vólt, hogy jövendőben is emlékezzék arról, hogy ez az hármas határ egyik Csökmei, második Tordai, és az harmadik Szeghalmi?.
1755-ben Szekeres ferenc 54 esztendős makói lakos vallotta, hogy 20 esztendővel előtte Ványán volt gulyásbojtár. Az egyik határhalomba a ványaiak pénzt ástak jelül, de azt már ?szíjjel hányták, Ványárúl Ladányba, Ladánybúl Ványára jövet-menet a mindenkori lakadalmas menet ennél a szíjjelhánt halomnál megállott és ott ittak táncoltak mondván; ez az igaz határ Ványa és Ladány között?
?Határrúl való Inquisitio
Békés megye és Túr között 1722-ben?. Harmadik tanú Száraz János 60 esztendős túri lakos bizonyosan tudja, melyet az öcsödiek halásztak és halásznak ?Lajt foknak neveztetik, mely is a Körösbül szakad ki. A tanú és többi túri lakosok is bizonyosan tudják, hogy az ?igaz túri határ és annak előtte az midőn az Szarvasi Török Aga az Kovács Laponyagi földet búzával be vettette volna, s midőn már keresztekben vólna, az fent említett török Aga basája neki hajtván mindennémű marháját összerontotta Túron lakó Varga Gáspár, Szűcs Mihállyal, Szarvasi Török Aga30 darab marháját béhajtotta Szarvasra /Túr szultáni khász város volt/. Fentnevezett gulyások mentek Szarvasra marháikat követelni. Az Aga Körösmellyéki öreg embereket mindenfelől béhívatván és megeskütték kemény hittel Félhalmi Hévvizi Jánost, Egei lakos Berde Jánost, Gyomán lakos Kecskeméti Mihályt, Endrődön lakos Csamai Istvánt, Halászteleken lakos Répás Jánost, Szt. Andráson lakos Fél Istvánt, mivel Szarvasi Török Aga előtt egyenlő hittel mindnyájan Túri határnak vallották lenni, az Varga Gáspár marháját minden kár nélkül visszabocsájtotta, s azután azon földeket is visszabocsátván szarvasi török azt sohasem szántatta.
Cs. Szabó István