Filmajánló: A KINCSES BOLYGÓ
Dátum: 2002. december 26, csütörtök
Téma: Mozi - Színház



animációs, családi - 96 perc

Jim, a kamaszodni és világgá indult fiúcska kalandvágytól hajtva egy űrhajón (!) szerez állást, és az ott készülőben lévő merénylet megakadályozása céljából tett erőfeszítései nyomán afféle kis vizesnyolcasból igazi hőssé válik. Robert Loius Stevenson legendás regénye egykoron milliók bédekkerének számított, manapság azonban alig valaki olvassa. A Disney stúdió olyanformán próbált kedvet csinálni a klasszikus műhöz, hogy annak cselekményét napjaink elvárásaihoz igazította.



A nagyobb mítoszok aktualizálásában mindig is élen járó Hollywood ezúttal különös vállalkozásba fogott: Robert Loius Stevenson nevezetes – elsősorban az ifjúság körében nagy népszerűségnek örvendő – A kincses sziget című regényének egyedi átiratát készítette el. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a filmadaptációk esetében elkerülhetetlen dramaturgiai módosításokat eszközöltek a regényen, hanem arról, hogy a cselekmény idejét és helyét radikális módon változtatták meg: az eredetileg a 19. században játszódó történetet egy merész huszárvágással a távoli jövőbe helyezték, az akciók színterét pedig a tengerről – illetve az elhagyatott szigetről – a világűrbe repítették.

Ha rosszindulatúan közelítünk a problémához, fogalmazhatnánk úgy, hogy az akut témahiánytól szenvedő álomgyár kasztrálta Stevensont, ha jóindulatúan igyekszünk kezelni a kérdést, akkor azt mondhatjuk, a Disney alkotói egy értékes, ám korunk ifjúsága részéről nem igazán értékelt – magyarán: nem olvasott – klasszikust próbáltak testközelbe hozni. Mindkét megállapításnak van némi érvényessége: a film egyszerre idézi és tagadja meg az eredeti regényt.

A hagyományőrző és a modernizáló tendencia már a filmben feltűnő tárgyakat látva szemet szúr: jellemző például, hogy a cselekmény egyik legfontosabb színterének számító űrhajó látszatra semmiben sem különbözik a 19. században használatos kereskedelmi hajóktól, ugyanakkor mindenféle hipermodern eszközzel felszerelt járműről van szó, amely képes közlekedni a világűr régiói között.

A kincses bolygóban alkalmazott technikák keverése a fentiekre rímel: a film alapvonalon a komputeranimációs és a kézzel rajzolt filmek technikáinak keverését tűzte ki célul, azaz a technikát kísértetiesen hasonlóképp értelmezték az alkotók, mint ahogy Stevenson regényét, hiszen e fronton is a hagyományőrzés és az újítás sajátos vegyítését célozták meg. Javarészt kézzel rajzolt alakok mozognak a javarészt számítógép animálta díszletek között. A kétféle technika együttes alkalmazása teszi a filmet igen-igen sajátossá.






A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja
http://www.csabanet.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanet.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=335