Rock után elektronikus tánczene és etno
Dátum: 2006. július 15, szombat
Téma: Kitekintő_aaa



Míg a pénteki nap elsősorban a rockzenéről szólt a Hegyalja Fesztiválon, addig a szombati záróprogramok a modernebb elektronikus tánczenék jegyében, illetve az etno jegyében telnek, kiváló hazai, és határon túli magyar fellépőkkel. A brit rock and roll legenda, a Motörhead koncertje fergeteges sikernek bizonyult, s ugyanezt várják a szervezők a szombati fő produkciótól, a Freestylers koncertjétől is.



 

A főként botrányairól híres Motörhead tagjai igazi úriembernek bizonyultak Tokajban, akik maradandó élményekkel repültek vissza a szigetországba. A mértéktelen whiskey-fogyasztásáról is ismert zenekar tagjai ezúttal nem a tömény alkoholt választották, hanem a hegy levét, azaz tokaji bort kóstoltak, mely olyannyira megnyerte tetszésüket, hogy nagyobb tételben, otthonra is vásároltak belőle. Ugyancsak sikert aratott egy másik hungarikum, az alföldi marhapörkölt, mellyel ugyancsak a szervezők kedveskedtek a nagyszínpad sztárjainak: Lemmy Kilmister és csapata jó étvággyal fogyasztotta el a vendéglátók által feltálalt bográcsost.

Szombaton este a Freestylers nagyszínpadi koncertje mellett tovább hat zenei helyszínen hajnalig tartó produkciók örvendeztetik meg a Hegyalja Fesztivál több tízezres közönségét, akiket természetesen nem csak koncertekre várnak, hanem számos kulturális, civil és sportprogramra is. Úgy tűnik, az égiek is a fesztiválozókkal vannak, hiszen, leszámítva a szerdai szélvihart és egy nagyon kis péntek esti esőt, egyelőre kiváló idő jellemzi az eseményt.

A zárónap további fellépői a teljesség igénye nélkül: Dub Pistols, Freq Nasty, Mick Wills, a hazaiak közül az Emil Rulez, a Quimby,  valamint a már említett határon túli magyar fiatalok alkotta zenekarok: az erdélyi és budapesti tagokból álló Tündérground és a vajdasági Panics.

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja
http://www.csabanet.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanet.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1688