MEGYEJÁRÁS
Dátum: 2003. október 24, péntek
Téma: Csemegéző - Ajánló


Békés megye és Békéscsaba a Nemzeti Színházban

Novemberben Békés megye és Békéscsaba bemutatkozásával folytatódik a Nemzeti Színház Megyejárás című programsorozata. A fesztivál jellegű programban minden hónapban ? három napos rendezvénysorozaton ? egy-egy megye kulturális életét meghatározó együttesek, művészek lépnek fel.



A kínálatban szerepel színházi előadás, bábjáték, komolyzenei koncert, képzőművészeti kiállítás, irodalmi kávéház. Tovább színesíti programot a néptáncgála, a népművészeti kiállítás és játszóház.

A rendezvénysorozat Békéscsabán veszi kezdetét. November 3-án délután 2 órától Echós szekeres felvonulást láthatnak az érdeklődők az Andrássy úton, a Csaba Centertől a Jókai Színházig. A Nemzeti Színház vándorkiállítását a hónap folyamán a Jókai Színház előcsarnokában lehet megtekinteni.

Békés megye és Békéscsaba bemutatkozása november 7-8-9-én történik Budapesten. A nyitókoncertet a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar adja Gémesi Géza vezényletével. A koncert közreműködői: Melis György, Frankó Tünde és Tóth Péter.

A színielőadások között a Jókai Színház előadásában látható lesz Schittenhelm Da Vinci revü-musicalje és Borisz Vasziljev Csendesek a hajnalok című darabja. A gyulai Várszínház Márai Sándor A pisztoly című színművét mutatja be.

Elsősorban a gyerekekhez szól Csukás István Ágacska című zenés mesejátéka a Csabai Színistúdió előadásában és a Napsugár Bábegyüttes Lúdas Matyi című bábmusicalje.

A rendezvények között kiemelkedő eseménynek ígérkezik ?A szerelem kertje? táncjáték, a Balassi Táncegyüttes előadásában.

A Nemzeti Színház melletti Zikkuratban mutatkozik be Békés megye élő népművészete, kiállítással és játszóházzal egybekötve.

A színház épületében, a színielőadások mellett számos, a megye értékeit felvonultató kiállítás lesz látható. Így Békés megye múzeumi kincsei, a Békéstáji Művészeti Társaság képzőművészeti alkotásai és ?Akikre büszkék vagyunk? megyénk híres szülöttei.

A tárlatok sorát gazdagítják az 50 éves Békés Megyei Jókai Színház és a 40 éves Gyulai Várszínház történetének dokumentumai.

 


 

Félkrajcáros program

Egy ajándék Békés megye színházbarátainak!

Akarja Ön megtekinteni a Nemzeti Színház valamely előadását?

Tegye ezt most, novemberben, hiszen a Nemzeti Színház és partner cégei kedvezményes csomagot  ajánlanak a békésieknek!

Mit kell Önnek tennie?

1. Válassza ki azt az előadást a Nemzeti Színház műsorából, amelyet szeretne megnézni.

2. A Békés Megyei Jókai Színház Szervezési osztályán igényelje és vásárolja meg a Nemzeti Színház  speciális Félkrajcáros jegyét! (amíg a készlet tart!)

3. Utazzon Budapestre féláron! A MÁV jegyirodáiban 50%-os kedvezménnyel válthat retúr jegyet  az előadás napjára, a megyeszékhely Budapest útvonalra. A Békéscsaba-Budapest útvonalon  Félkrajcáros jegyutalványával, a visszaúton a Nemzeti Színház pénztárában lebélyegzett színházjegyének felmutatásával hitelesíti 50%-os vonatjegyét.

4. Ha az előadás után az éjszakát Budapesten kívánja eltölteni, az ACCOR szállodáiban 50%-os  kedvezményt vehet igénybe.

 


Nemzeti Különjárat

A Nemzeti Színház együttműködve a MÁV-val, a Körös Volán-nal és a BKV-val  Békés megye kistelepülésein élő családok részére különvonatot indít.

A program időpontja: 2003. november 29. szombat  Az előadás: Weöres Sándor: Holdbeli csónakos

A jegy ára: 3000 Ft/fő

Az ár tartalmazza: ? az utazás költségét különbusszal a településről a megyeszékhelyre

majd különvonaton a Nemzeti Színházhoz és vissza  ? a színházi belépőjegyet

Mit kell tennie?

? Töltse ki és küldje vissza november 5-éig a Nemzeti Színház, 1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. címre  a jelentkezési lapot. A borítékra írja rá: Nemzeti Különjárat.

? A résztvevőket a jelentkezési lapok beérkezési sorrendje alapján választjuk ki úgy, hogy a megye  minden falujából legalább egy család felkerülhessen a különvonatra.

? Postafordultával választ küldünk, hogy jutott-e Önnek hely a különvonaton.

? Amennyiben igen, úgy november 20-ig, a válaszlevél bemutatásával vegye át jegyutalványát a Békés  Megyei Jókai Színház Szervezési osztályán. Itt kell kifizetnie a jegy árát is.

? A jeggyel pontos tájékoztatást adunk az utazás indulási és érkezési időpontjáról, a részletekről.  Amennyiben már nem tudunk helyet biztosítani a Nemzeti Különjáraton, erről is értesítést küldünk,  s úgy Önnek a félkrajcáros programot ajánljuk.


A jelentkezési lap letölthető innen

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja
http://www.csabanet.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanet.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=741