Kedd, 2017. Augusztus 22.Menyhért, Mirjam napja  

  Rovatok
. Kezdőlap
. Csemegéző - Ajánló
. Pályázat
. Kitekintő
. Tallózó
. Mozi - Színház
. Könyvajánló
. Olvasóink írták
. Napraforgó
. Korábban írtuk
. Kék Bolygó
. Bemutatkozunk
. Webtanterv
. Archívum
 
 

  Menü
. Kultúrjog
. Kiállítások
. Játszótér
. Linkek
. Kulturális szaknévsor
. REGCIVIL
. Keresés
. Hírlevél
. Partnereink
. Honlapok
szerverünkön
. Impresszum

Szolgáltatásaink
. Szerver üzemeltetés
. Hirdetés
 
 

  Hirdetés


 
 

  Keresés


 
 

  Évfordulók
Évfordulók
1862
Ezen a napon született Debussy francia zeneszerző

 
 

  Tallózó: Endrőd néprajza - A Városunk Gyomaendrőd írása

Tisztelt Olvasó!

Néprajzi rovatunkban a Csizmadiák és cipészek Endrődön (1870-1950) című előtanulmányból közlünk részletet. A tanulmány a lábbeli készítés történetének felvázolását tűzte ki célul, hogy a mélyre ható tudományos kutatás eredményeképpen, átfogó képet kaphassunk e mesterség kialakulásáról és társadalmi hatásairól településünkön. Bízok abban, hogy a kutatás során kiderül, hogy miért ez a szakma erősödött meg és vert tartósan gyökeret Endrődön.







Suszterinasok Koósék műhelyéből

A TÍMÁR MESTERSÉG EMLÉKEI ENDRŐDÖN


A tímár szó foglalkozást jelent, méghozzá a bőrt kikészítő és egyszerű lábbeliket varró mesterember megjelölésére szolgált. ?a szó ismeretlen eredetű, talán a timsó főnévvel függ össze. Első biztos említése 1240-ből származik ?sutor?, azaz ?lábbeli varró? értelemben. Középkori gyakorlat szerint a lábbeli varró maga készítette ki a lábbelikhez szükséges bőröket. A tímárok esetében ez keleti módra timsóval megdolgozott fehérbőr kikészítését jelentette.?
?a tímár szónak fokozatosan gyengül a lábbeli varró jellege és inkább a bőrkikészítő jelentése, erősödik meg. Ugyanebben az időben (1387) a varga szó tűnik fel, mégpedig-mint egykor a tímár- a lábbeli varró és bőrkikészítő kettős értelemben.?(Néprajzi Lex. 5. 1982: 289.)
A tímárok a történelmi emlékek elbeszélése szerint tehát nemcsak kikészítették a bőrt úgynevezett timsós eljárással, hanem varrott lábbeliket is készítettek. A későbbiekben az iparág szakosodott s a megjelenő varga mesterség vette át a varrott lábbelik készítését.
A bőr timsós cserzésű eljárása következtében válik a csizmadiák később, pedig a cipészek termékeinek fontos alapanyagául. Az anyaggyűjtés során laikusként én is elkövettem azt a hibát, hogy azt hittem a két féle cserzési eljárás nem befolyásolja a lábbeli alapanyag minőségét, de adatközlőm Szurovecz László idős csizmadia rögtön kijavított: ?A szűcs bőrből nem lehet csizmát csináni, mer? akármennyire kezeljük a bőrt a későbbiekben, kiüt rajta a só és vége??
A tímár mesterség és a csizmadiaság fontos kapcsolatban volt, hiszen a csizmabőröket kizárólag tímárok készítették.
A továbbiakban tekintsük át a csizmadia mesterség kialakulását, elterjedésének okait, népszerűségét bizonyos területeken. A Néprajzi Lexikon szerint a csizmadia szó szerb-horvát közvetítéssel oszmán-török eredetű. Első említése az írásos anyagban 1594-ből való.
A csizmát pedig 1492-ben említik először hazánkban. Ez a keleti eredetű lábbeli hamarosan kiszorította a középkori divatos lábbeliket. Legfontosabb ismérve a keleti típusú csizmáknak az úgynevezett ?fordított varrás? volt.
?Két tűvel dolgoztak úgy, hogy a talp járófelületét nem szúrták át, csak fél mélységig öltöttek a bőrbe. A sarki részt sem varrták a talphoz, hanem a benedvesített csizmát ezen keresztül fordították a színére? A csizma elejét 3-4 ráncba szedték. A XIX. század második felétől a magyar parasztság számára készült csizmák keleti formai és technikai elemeit fokozatosan nyugat-európai eredetűek váltották fel.? (Néprajzi Lex. I. 1977: 521.)
Endrődön igen sok ?Tímár? családnevű ember él. A múlt század tízes éveiben keletkezett anekdota jól szemlélteti a Tímár előnevűek sokaságát a faluban.
?Történt, hogy egy idegen érkezett a faluba Szarvas felől s érdeklődött, miképpen juthatna el Mezőtúrra. Az útbaigazító ember azt mondta neki: Mennyen el a templomig ott találja Tímár bácsit, az majd eligazítja. Az idegen kicsit meglepődve azon, hogy miképpen találja majd meg azt a bizonyos Tímárt, s nem elég, neki Mezőtúr felől érdeklődni, még egy Tímár nevű embert is keresnie kell. No, de elindult s oda is ért a templomhoz hamarosan. A templom előtti téren lát három, idősebb parasztembert éppen diskuráltak. Oda lép hozzájuk, köszön, s azt mondja: A Tímár bácsit keresem. Mire a három öreg kérdően ránéz, s azt kérdezik:
- No de melyiket? - mert bizony mind a három ?Tímár? volt. ?(Vaszkó Irén gyűjtése)
A tímár mesterségre nemcsak a jelentős számú családnév utal, hanem a faluban gyűjtött tímár szerszámok is. Különféle húsolók és puhítók, melyek a Tájház gyűjteményében láthatók. A XX. században azonban már egy tímár mestert sem találhatunk Endrődön.
Ennek oka lehetett a folyamszabályozások miatt lecsökkent legelőterület, amely magával hozta az állatállomány rohamos csökkenését. Oka lehetett még, hogy az itt lévő tímárok a középkori folyamattal ellentétben itt nem a lábbeli varrást hanyagolták a bőrkikészítés túlsúlya miatt, hanem a bőrkikészítést hanyagolták a lábbeli készítés túlsúlya végett. Akár hogy is volt, a csizmadia mesterség virágzott a XIX-XX. század fordulóján, kisebb megszakítással (Trianon miatt) az 1930-as évek végéig.
Az endrődi tanoncok névjegyzéke (1893-1910; 1910-1925) szerint a tanoncokat oktató csizmadiamesterek 1893-1925, 56-an 217 tanoncot oktattak s neveltek ki a szakmának. Ebben az időintervallumban a cipészet is szépen virágzott; 38 mester, 160 tanonc kezébe adott szakmát. A csizmadiasággal szemben a cipész mesterség a továbbiakban is tovább virágzott, melynek eredményeként már az 1940-es években szövetkezeteket alkottak.

A CSIZMADIA MESTERSÉG JELENTŐSÉGE ENDRŐD IPAROSSÁGÁBAN
A XIX-XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN

?Endrődön az első céh 1819-ben alakult, melyet kovács-, kerékgyártó-, szűcs-, szabó- és csizmadia mesterek alakítottak. Egy előkerült vándor könyvből viszont kiderült, hogy már 1820-ban a szabók és szűcsök külön céhben dolgoztak (Tímár András szabó vándorkönyve)?
?1900-ban, a községben 726 iparos volt, 1920-ban 635-en dolgoztak az iparban?
(Endrődi Füzetek 5. 1996: 17.)
A csizmadiák nagy száma miatt előkelő helyet kaptak az ipartestületben is.
Ellátták termékeikkel nem csak a falu lakosait, hanem a környék paraszttársadalmát a jó endrődi csizmákkal. A csizmadiák köre két részre oszlott, egyik a vásározó csizmadiák, akik termékeiket messzi vidékre is elszállították, a másik kör, akik helyben értékesítették portékájukat. A sok csizmadia a faluban óriási konkurenciát jelentett minden egyes csizmakészítőnek, hiszen aki egyszer egy rossz minőségű munka miatt elvesztette a vevőkörét nagyon nehezen vagy egyáltalában nem tudta újra visszaszerezni. A megnövekedett minőségi igények miatt, az endrődi csizmák országosan ismert, kiváló termékeivé váltak ennek az iparágnak.
Endrődön már 1897-ben működött az Ipartestület, ahol a csizmadiák és cipészek az úgynevezett bőrszakosztályt alkották. Külön rendezvényeik voltak az Ipartestület épületében bálok, vacsorák, amelyet egyszerűen bőrös bálnak, bőrös vacsorának neveztek.
Az Ipartestület építését a helyi iparosok közadakozásból finanszírozták. A csizmadiák egy pár csizma árával járultak hozzá az építkezéshez, ami az akkori viszonylatban nem volt kis anyagi áldozat. Az Ipartestületnek énekkara volt, amelyet dalárdának neveztek, itt is tevékenyen részt vettek a helyi bőrszakosztály tagjai.
A helyi iparostársadalom életét színezték az iparos csúfolók, melyből most a cipész és csizmadiákról szólók közül olvassunk néhányat:

?Cipész: - Suszter, majszter kaptafa,
csirizes a valaga.
Csizmadia:
- Új a csizmám nyalka,
Eperjesi szabta,
Szonda Pista varrta,
Egyszer mentem el a bálba,
Leszakadt a nyalka csizmám sarka."

 

 

Egy endrődi csizmadia a szarvasi vásárban eladott egy tótnak egy pár csizmát. Nem lett jó a csizma, hozta vissza a tót.
Nem tudják, hogy Csizma Dia hun lakik? Görbe orra feláll, rossz csizmát csinál? ?
(Endrődi Füzetek 5. 1996: 96.)

A CSIZMADIÁK, CIPÉSZEK MINDKETTEN SUSZTEREK

Ha a két szakmát vizsgáljuk a régebbinek mindenképpen a csizmadia mesterséget kell tekintenünk. Amint már az előző fejezetekben felvázoltam a magyar területen a középkorban terjedt el a csizma viselése méghozzá a török hódoltság időszakában. A kezdeti formák a keleti típust tükrözték, s majd csak a XIX. század végén kezdenek elterjedni a nyugati típusú csizmák a parasztság körében. Ahogyan Csaplovics jellemzi a magyarságot értekezésében, azt mondhatnánk; minden magyar csizmában születik. Persze ez még az akkori viszonyok között is túlzó kifejezés lenne, hiszen az elmaradottabb országrészeken, a peremterületeken még nagyon sokáig a bocskor a legkedveltebb lábbeli. A csizmadia mesterség folyamatos megújulását a XX. század élénkülő cipődivatja állítja meg, ennek következtében a század közepére a mesterség megszűnik. A parasztság hagyományos kultúrájának elsorvadásával párhuzamosan kiveszik a csizmadia mesterség is. Persze felfoghatjuk ezt ok-okozati folyamatnak, miszerint ha nincs ki a csizmát lábára húzza, a csizmadiának új kenyérkereset után kell néznie. S ez az új kenyérkereset a cipészetben találtatott meg.
A két szakma édes unokatestvére egymásnak mégis a csizmadiaság szakmai elsőbbsége még ma is kitűnik az idős mesterekkel beszélgetve, akik még ma is azt mondják: ?A cipész az suszter, de nem csizmadia! A cipész, az nem tudja megcsinálni a csizmaszárat. A csizmadia, az megtudja csinálni a szárat is, a talpat is. Két tűvel kell varrni egyszerre, ezt csak a csizmadia tudja.?
Érdekes jelenség hogy a XX. századtól kezd általánossá válni mind a két szakmára vonatkozó suszter elnevezés. A suszter szó lexikoni jelentése cipész, eredendően német kifejezés. De egy másik megközelítést is olvashatunk, mely azt mondja: a suszter kontárt, a mesterségéhez nem értő személyt jelöli. Erre utal egy helyi kifejezés az ?összesuszterol? valamit, vagyis csak úgy hellyel-, közzel összeüt. Azt hiszem az elnevezés megváltozása hűen követi a bekövetkezett változásokat a csizmadiaság és a cipészet terén. Ennek kapcsán faggattam adatközlőmet, hogy melyik szakma az előrébb való?- s megdöbbenésemre azt felelte: ?
A cipészé, mert az az uraknak készíti a cipőt, s ha tetszik a vevőnek nagy árat kérhet érte.
Míg a csizmadia felemeli az árat a parasztok morogva más portéka után néznek.?

Felhasznált források és irodalmak:
Néprajzi Lex. 5. 1982.
Néprajzi Lex. 1. 1977.
Endrődi Füzetek 5. 1996.
Vaszkó Irén gyűjtése
Szonda István gyűjtése 2001.

 

Gyomaendrőd, 2003. március 16.

Szonda István

 
2003. April 7, Monday 
 

 





Kezdőlap : Kitekintő : Tallózó : Mozi-Színház : Bemutatkozunk : Olvasóink írták : Könyvajánló : Pályázat : Csemegéző : Archívum
Kulturális szaknévsor : Linkek : Keresés : Fórum : Impresszum
Szerver üzemeltetés : Hirdetés


Legyen Önnek is honlapja! Készítette, szerkesztette, tárhely: CSABAPROG Kft.